Visegrádi Fellegvár


visegradi_fellegvar.thumbnail

Hirdetés

Hirdetés betöltése...

Visegrádi Fellegvár

A ma látogatható Fellegvár nem az első vár, amely itt épült. Az első vár, amely a tatárjárás során pusztult el, a Sibrik-dombon, az egykori római tábor alapjaira épült.

A tatárjárás után IV.Béla és felesége Lascaris Mária családi ékszereinek árából, a visegrádi andezithegy tetején 1250-1258 között várat építtetett. A vár a hegycsúcsot övező erődítésfalakból, két toronyból és egy lakópalotából állt. A későbbi korokban a fővárost ide helyező Károly Róbert király bővítette a várat, s itt került sor az 1335-ös híres királytalálkozóra is.

A várat Luxemburgi Zsigmond idején tovább korszerűsítették, vélhetően ekkor készült el az asszonyház is.

A Fellegvárat az Alsóvárral völgyzárófal kötötte össze, mely egésze a Duna partjáig tartott, majd ott őrtoronyban végződött. A völgyzárófalakon vezetett az a középkori, Esztergomból Budáig tartó út, melyet északon a kaputorony, délen pedig egy kapu zárt le.

Mátyás király uralkodása idején a vár palotaszárnyait teljesen felújították. A várban az évszázadok során több alkalommal is őrizték a szent koronát a koronázási ékszerekkel, sőt egy rablási történet is fűződik Visegrádhoz: 1440-ben Erzsébet királyné megbízásából egyik udvarhölgye, Kottaner Jánosné innen rabolta el a szent koronát.

Visegrád koronaőrző hely volt 1529-ig, majd a 1490-től a koronaőrők kezén volt. A török időkben a vár óriási pusztítást szenvedett el, 1544-ben török kézre került. Ez után felváltva volt a török és a magyar csapatoké, majd legvégül a törökök – miután katonai célra már teljesen alkalmatlanná vált – elhagyták a szinte teljesen elpusztult várat. Nemcsak a vár, hanem a város is elpusztult, újranépesedése hosszú időt vett igénybe.

A vár helyreállítására az első törekvések az 1870-es évek elején történtek, s még napjainkban is tartanak.

A mai látogató több érdekes kiállítással is találkozhat fellegvári látogatása során:

– A vár történeti kiállítása
– Rekonstruált makett-erődrendszer, vár
– A Szent korona történeti kiállítás
– Panoptikum
– Vadászati, halászati és gazdálkodási kiállítás

 

 

Forrás:http://www.magyarregio.hu/visegradi-fellegvar

Hirdetés

Olvass betegségekről, gyógymódokról, kutatásokról, hírekről, életmód, és tudomány kategóriában! DIABETIKA.HU >>>>>