Várandós háromszoros olimpiai bajnokunk!


news_7134_kovacskati

Hirdetés

Hirdetés betöltése...

Gyereket vár a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kovács Katalin – erről a Nemzeti Sport szerdai száma adott hírt.

A 37 éves, 31-szeres világbajnok versenyző a sportnapilapnak elmondta: az augusztusi, duisburgi vb után négy héttel derült ki, hogy várandós, s párjával júniusra várják első gyermekük érkezését.

Várandós háromszoros olimpiai bajnokunk!

Hozzátette: már megosztotta az örömhírt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség vezetőivel, támogatóival, valamint Borkai Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével is.

Arra a kérdésre, hogy a gyermek érkezése pályafutása befejezését is jelenti-e egyben, Kovács Katalin nem adott egyértelmű választ.

“Ez olyan kérdés, amelyre nehéz most, ebben a helyzetben válaszolni – fogalmazott a G4S Honvéd kajakosa. – A kajakozás mindennap velem van, hiszen edzek. (…) A befejezésre nem gondolok, hiszen tudom és szeretném is folytatni. (…) De a folytatásról mégis nehéz beszélni, mert nem tudom, hogy az előttem álló új élet mit hoz, mit enged.”

 

Forrás:http://www.egeszsegtukor.hu/noi-tukor/varandos-a-haromszoros-olimpiai-bajnokunk.html

Hirdetés

Olvass betegségekről, gyógymódokról, kutatásokról, hírekről, életmód, és tudomány kategóriában! DIABETIKA.HU >>>>>