Szörnyű véget ért a budapesti rémálom


budapest(650x433)

Hirdetés

Hirdetés betöltése...

Budapestet a “szovjet csapatok sírjává kell változtatni”

A szovjet csapatok 1944 szeptemberében léptek a trianoni Magyarország területére, s viharos gyorsasággal közeledtek a főváros felé. Horthy Miklós kormányzó októberben megpróbált kiugrani a háborúból, de a rosszul szervezett és előkészített kísérlet kudarcba fulladt. Az országot megszálló németek ezután lemondatták Horthyt, a hatalmat átvevő nyilasok pedig el voltak szánva, hogy a végsőkig folytassák a harcot. Adolf Hitler, a náci Harmadik Birodalom vezetője 1944. december 4-én a magyar fővárost “erőddé” nyilvánította, és elrendelte, hogy azt házról házra harcolva kell védeni, a “szovjet csapatok sírjává kell változtatni”. Hitler még ekkor is a szovjet csapatokat a Kárpátokig visszavető ellencsapásról fantáziált, a cinikus magyarországi birodalmi főmegbízott, Edmund Veesenmayer pedig azt mondta: tízszer is leromboltatja Budapestet, ha ezzel egy napig is késlelteti Bécs ostromát.

A Magyarországon harcoló német Dél hadseregcsoport józanságát megőrző parancsnoka, Hans Friessner tábornok irreálisnak és végrehajthatatlannak nevezte a parancsot: ő inkább a Duna másik oldalán, Budán szervezte volna meg a védelmet. A Führer nem tűrt ellentmondást, Friessnert december 22-én elcsapta hivatalából, a Budapestet védő 80 ezer német és 40 ezer magyar katona főparancsnokának a vakbuzgó, de tehetségtelen Pfeffer-Wildenbruch tábornokot nevezte ki. Budapesten december 10-én kihirdették a hadiállapotot, a nyilas vezetésű minisztériumok, államigazgatási szervek pedig Nyugat-Magyarországra költöztek.

Fotó: Fortepan

Félmillió szovjet katona és 1500 páncélos zúdult a városra

A Vörös Hadsereg 2. és 3. Ukrán Frontjának gyűrűje karácsonykor záródott be Budapest körül. Miután a védők elutasították a megadásra felszólító ultimátumot (a parlamentereket, a szovjet Osztapenko és Steinmetz kapitányokat meggyilkolták), a félmillió szovjet katona és 1500 páncélos december 30-án rázúdult a magyar fővárosra. A németek január elején kívülről, nyugat felől megkísérelték az ostromgyűrű áttörését, de a felmentő erőt a szovjetek visszaverték, amivel Budapest sorsa megpecsételődött.

Házról házra folytak az elkeseredett harcok, az utcákon csonttá fagyott holttestek és lótetemek hevertek, a hullák egy részét hamarjában a tereken temették el. A főváros pincékben meghúzódó lakosai éheztek és fáztak, számukra nem csak a lövedékek, de a szabadon garázdálkodó nyilas csoportok is állandó életveszélyt jelentettek. A szovjetek január 15-re elérték a Nagykörút vonalát, január 18-án kijutottak a Dunához, s ezen a napon szabadult fel a gettóis. A németek felrobbantották a még álló Erzsébet hidat, Lánchidat és a Margit híd budai részét (előzőleg a Horthy – ma Petőfi – hidat január 14-én, a Ferenc József – ma Szabadság – hidat 16-án robbantották fel), és Budára vonultak vissza.

Pest hatalmas károkat szenvedett: kiégett a Vigadó, súlyosan megsérült az Operaház, a Zeneakadémia és a Nemzeti Színház, az Állatkert 2500 lakójából csak 14 maradt. A budai oldalon még majdnem egy hónapig folytak a harcok, az ostromlók csak február 13-án jelenthették a főhadiszállásnak Budapest “bevételét” (s nem felszabadítását). A hírt díszsortűz tudatta a moszkvaiakkal.

A pesti gettó felszabadítása

A gettó szó a középkorban zsidónegyedet jelentett, azt a városrészt, ahol először a közös életmód és vallás miatt költöztek össze a zsidó emberek, később, a 15 századtól a mindenkori hatalom jelölte ki számukra kényszerlakhelyül. Európa utolsó gettóját Rómában a pápai állam 1870-es megszűnte után számolták fel. A második világháború idején a német nemzetiszocialisták hoztak újra létre gettókat a zsidóknak az általuk megszállt kelet-európai területeken, egyebek között Lengyelországban és a Szovjetunióban.

Magyarországon a második világháborúba való belépés után már megkezdődtek a deportálások, és tízezreket hívtak be munkaszolgálatra. Az embertelen munka és a körülmények miatt sokan meghaltak, 1944-ig azonban a magyarországi zsidó emberek többségét a közvetlen életveszély még nem fenyegette. Az 1944. március 19-i német megszállása után, pontosabban április 16-án Kárpátalján kezdődött a zsidóság elkülönítése, gettókba zárása és a vidéki zsidók deportálása. 1944. április 5-től minden hat évnél idősebb magyar zsidó embernek előírták a sárga csillag viselését.

Míg a legnagyobb kelet-európai gettók éveken át fennálltak, Magyarországon mindössze egy-két hónapot töltöttek a zsidók gettókban és táborokban. 1944. május 15-én kezdődött tömeges deportálásuk, amelyet július 7-én, amikor a budapestiekre került volna sor, Horthy Miklós kormányzó leállított. Budapesten 1944. június 15-én rendelték el a hivatalosan zsidónak minősülő lakosok összeköltöztetését a sárga csillaggal jelölt házakba, ez tíz nap alatt megtörtént.

A balul sikerült október 15-i kiugrási kísérlet után hatalomra kerülő nyilasok már október 20-án kényszermunkára rendelték a csillagos házakban összezsúfolt, jogfosztott emberek közül a munkaképes férfiakat és nőket. November elején Budapestről elindították az első halálmeneteket: az árokásásra kirendelt embereket és a csillagos házakban összefogdosott zsidókat a csikorgó hidegben élelem nélkül, gyalogmenetben hajtották a nyugati határra, hogy ott a németeknek végezzenek erődítési munkát. A lemaradókat és a legyengülteket agyonlőtték.

A halálmeneteket a budapesti képviselettel rendelkező semleges országok és a Vatikán tiltakozása miatt a hónap közepén leállították, és a zsidók gettóba zárását rendelték el – ez ellen a németek tiltakoztak, mert ez a zsidóság országon belül tartását jelentette.

Először, 1944. november 15-én az úgynevezett újlipótvárosi gettó jött létre a pápai, svájci, svéd, spanyol és portugál védelem alatt álló házakból, a “nemzetközileg védett gettó” határait nem jelölték ki. A Margit híd pesti hídfőjénél álló épületekbe hivatalosan 15 600 védett személy költözhetett be (a hely nekik is szűkösen lett volna elég), de a hamis papírokkal rendelkezők miatt ennél kétszer-háromszor többen zsúfolódtak össze. A védettség ellenére a nyilasok folyamatosan razziáztak, raboltak, az embereket a Duna-partra hajtották és agyonlőtték. A Váci út, Wahrmann (ma Victor Hugo) utca, Újpesti rakpart és Szent István körút alkotta négyszögből január elején a semleges diplomaták mintegy tízezer embert a nagy gettóba telepítettek át, mert úgy ítélték meg, ott jobbak a túlélési esélyeik.

Fotó: Wikipédia

Naponta százan haltak meg a borzasztó körülmények közt

A budapesti “nagy” gettó – Európa utolsó, egyben egyik legnagyobb gettója – létrehozásáról a nyilasok a rendeletek betartatására hivatott, zsidó vezetőkből választott Zsidó Tanácsot 1944. november 18-án értesítették. A Stöckler Lajos vezette szervezet ezután sikertelen tárgyalásokat kezdett a gettó határairól, ellátásáról, védelméről. A gettó határait megszabó belügyminiszteri rendelet 1944. november 29-én jelent meg, a Dohány utca, Nagyatádi Szabó (ma Kertész) utca, Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és Károly körút által határolt területet december 10-én zárták le. A gettó 4513 lakásába – ahonnan mintegy 12 ezer kereszténynek kellett kiköltöznie – 40 ezer embert telepítettek a városban elszórt csillagos házakból, ez a szám gyorsan emelkedett, és 1945 elején – a Holokauszt Emlékközpont (Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely, HDKE) adatai szerint – elérte a 70-80 ezret. Védelmükre vegyes őrség szerveződött, a rendőrségnek többé-kevésbé sikerült megritkítania a nyilas razziákat.

Az összezsúfolt embereknek a Vöröskereszt erőfeszítései ellenére is csak napi 700-800 kalória élelem jutott (a kenyérfejadag 15 deka volt), és amikor december végén bezárult a szovjet ostromgyűrű, a helyzet még kritikusabbá vált. A gettóban az egészségügyi viszonyok minősíthetetlenek voltak, az emberek tömegesen haltak meg, decemberben naponta 80-120 halottat vittek ki.

1945. január 18-án a Vörös Hadsereg közeledtére a nyilas őrség eltűnt, a kerítés deszkapalánkjait az emberek eltüzelték. A gettó felszabadulásakor csak a Klauzál téren több mint 3000 temetetlen holttestet találtak. A “nagy” gettóban 70 ezer, a “nemzetköziben” 30-35 ezer ember élte túl az ostromot és a nyilasok rémuralmát (HDKE-adatok).

A valamikori gettófal vonalában a 70. évforduló alkalmából emlékfalat építettek, a falon interaktív térkép mutatja be a városrész történetét.

Hirdetés

Olvass betegségekről, gyógymódokról, kutatásokról, hírekről, életmód, és tudomány kategóriában! DIABETIKA.HU >>>>>