NEMZETI ÉRTÉK LETT A TISZAI HALÁSZLÉ


shutterstock_180423497

Hirdetés

Hirdetés betöltése...

A Hungarikum Bizottság által meghatározott nemzeti értéktárba került a tiszai halászlé – jelentette be a földművelésügyi miniszter, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaderzsen, a VIII. Kárásznapon. 

Tiszaderzs idei legnagyobb rendezvénye a község önkormányzata és a Derzsi Szabadidős Egyesület közös szervezésében immár nyolcadik alkalommal jön létre. A gasztronómiai rendezvény középpontjában a hal van. A halfőző verseny célja többek között a község turisztikai fejlődésének elősegítése.

Fazekas Sándor elmondta: a tiszai halászlé egyedülálló, védendő érték, amely a magyar életérzés, identitás része. Hozzátette: bízik abban, hogy a tiszai halászlé hamarosan a hungarikumok sorába is emelkedhet és még inkább gyarapítja azon ételek sorát, amelyek sok érdeklődőt, turistát vonzanak a Tisza-tóhoz és környékére.

A Földművelésügyi Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: a kormány kiemelt célja a fejenkénti éves halfogyasztás növelése, a halgazdálkodást, a hal védelmét középpontba állító szemléletváltás és a Magyarországon őshonos halfajok visszatelepítése. A magyarországi halfogyasztás 20 százalékkal emelkedett 2000 óta, és az a cél, hogy 2023-ra újabb 20 százalékkal emelkedjen.

Felidézték azt is, hogy a Balatonon 2013. december 5-től megszűnt a nyílt vízi halászati tevékenység, és az ágazati törvény 2015 tavaszán végrehajtott módosításával 2016. január 1-jétől az egész országban megszűnt a kereskedelmi célú halászat. A törvény új alapokra helyezte a horgászat és a halászat megítélését, a hazai halállomány védelmét, fenntartható hasznosítását.

Ezzel összefüggésben kitértek többi között a halmentés és a halgazdálkodási kíméleti területek kijelölésének részletes szabályozására, a kárókatona-gyérítés előírhatóságának bevezetésére, az állami horgászjegy területi érvényességének kiterjesztésére, a kedvezményes ifjúsági horgászvizsga lehetőségére (3500 forint helyett 1000 forint).

Az országosan nem fogható őshonos halfajok visszatelepítésére, a kecsege és széles kárász szaporítására és telepítésére 65,7 millió forint támogatást nyújtottak, telepítésük idén március 1. és október 31. között történik. Csaknem félmillió kárász visszatelepítése a cél.

(MTI/csalad.hu)

Hirdetés

Olvass betegségekről, gyógymódokról, kutatásokról, hírekről, életmód, és tudomány kategóriában! DIABETIKA.HU >>>>>