Megkezdődött a Magyar Sajtút Hálózat kiépítése


A borutak mintájára megkezdődött a Magyar Sajtút Hálózat kiépítése, ahol a kézműves sajtkészítők saját portékáikat árulják, és turistákat is fogadnak.

sajtcimfotoKovács László, a Kis-, Közép- és Agrárvállalkozók, Sajtkészítők Egyesülete elnöke az első alkalommal a Fejér megyei Óbarokhoz tartozó Nagyegyházán megrendezett Sajtmustrán arról is beszélt, hogy a sajtúthálózat két állomása már épül: az egyik a rendezvény helyszínén, a másik a Nógrád megyei Szentén. Reményét fejezte ki, hogy az állomások száma a jövőben bővülni fog, és minden megyében lesz legalább egy.
A turisták fogadásához komoly infrastruktúrára van szükség: a sajtmegállók kialakítása egyenként mintegy 40-50 millió forintot igényel, ezért igyekeznek uniós források felkutatásával segíteni a hálózathoz csatlakozni szándékozókat. A tervek szerint a sajtúton a sajtkóstolás mellett a környék kulturális programjai, bor-, lekvár- és mézkóstolás is várja majd az érdeklődőket.

sajtbukkiA házi sajtkészítők piaci részesedéséről nincsenek pontos mérések, de a sajtmanufaktúrák az összes Magyarországon értékesített sajt legalább öt százalékát készítik. Szeretnének az arányon növelni, ezért tervezik egy magyar sajt mintabolt létrehozását a fővárosban, ahol a magyar kézműves sajtok többsége elérhető lesz a lakosság és a vendéglátóipar számára egyaránt.

A fő célok között szerepel, hogy a pillanatnyilag fejenként 1,8 kilogrammos magyarországi sajtfogyasztást 2,8 kilogrammra növeljék. Az egy kilogrammos növekedés éves szinten 100 millió liter magyar tej számára jelent piacot – írta az MTI.

Hirdetés

Olvass betegségekről, gyógymódokról, kutatásokról, hírekről, életmód, és tudomány kategóriában! DIABETIKA.HU >>>>>