Hogyan lett „áruló” Görgey?


39649

Hirdetés

Hirdetés betöltése...

„Szegény, szerencsétlen hazánk elesett. Elesett nem ellenségeink ereje, hanem árulás, s alávalóság által”. E sorokkal kezdte az emigráns Kossuth Lajos híres-hírhedt vidini levelét 1849. szeptember 12-én, amelyben árulással vádolta Görgey Artúrt, őt okolva a szabadságharc kudarcáért. A napjainkig élő árulás mítoszának valódi háttere és valóságtartalma sajnos mindmáig nem ismert általánosan a köztudatban.

Az igaz ügy örökre veszve nem lehet

Kossuth és Görgey augusztus 10-én találkoztak utoljára a kormány megmaradt tagjainak társaságában Aradon. A már elvesztett temesvári csata hírére várva merült fel a vereség esetére a feltétel nélküli kapituláció, mint egyetlen lehetőség az ausztriai és orosz seregek előtt (a feszült hangulatot remekül visszaadja Pethes György Fáklyaláng című filmje).

A tanácskozás másnapján Kossuth Lajos kormányzó-elnök és a kormány lemondott, miután felhatalmazták Görgeyt a „polgári és katonai legfőbb kormányzási hatalommal”. Ám a teljhatalmat nyert tábornokot a felhatalmazás „Isten, a nemzet, és a história” előtt felelőssé tette, hogy mindent kövessen el a nemzet legalább alkotmányos életének a megmentése érdekében, mivel Kossuth szavai szerint ilyen körülmények között ez csak egy diktátori hatalommal rendelkező hadvezértől várható.

A kormányzó-elnök és a kormány lemondó nyilatkozatában Kossuth a vidini levél és az áruló-mítosz szempontjából egy rendkívül fontos állítást közölt. A nemzettel ugyanis ekkor, 1849. augusztus 11-én közölte, hogy az osztrák és orosz katonai fölény ellen a háború megnyerése reménytelen. Erre később Görgey 1867-es nyílt levelében fel is hívta a figyelmet.

Az immár teljhatalmú főparancsnok első proklamációjában vállalta a Kossuth által rárakott felelősséget, hogy „mindent, mit súlyos helyzetünkben hazánkért tenni lehet” fegyverrel, vagy békés úton megteszi. Kikötése szerint mindezt úgy, hogy a további fölösleges véráldozatokat elkerülje. Föl is szólította a haza polgárait, hogy városuk ellenséges megszállása esetén ne tanúsítsanak semmilyen ellenállást. Kossuthtal ellentétben Görgey nem volt a nemzet jövőjét illetően annyira pesszimista: a tábornok vereség esetén sem mondana le a reményről, hiszen „az igaz ügy örökre veszve nem lehet”.

Már Világos előtt

Az árulás fogalma Görgeyvel kapcsolatban már a világosi fegyverletétel előtt megjelent. Kossuth augusztus 12-i válaszában a nemzet nevében figyelmeztette Görgeyt, hogy két esetet fog árulásnak tartani: egyrészről, ha nem kísérelne meg mindent a nemzet megmentésére, illetve ha csak a hadsereg megmentéséről bocsátkozna alkudozásba.

Mint ismeretes, a Görgey vezette fősereg 25 ezer emberrel és 170 ágyúval augusztus 13-án megadta magát a Rüdiger tábornok vezette oroszoknak, ezzel is jelezvén, hogy a magyarokat nem Ausztria, hanem az orosz túlerő győzte le. Ez az osztrákok és Haynau szemében megszégyenítő gesztus volt. Emellett a bosszúszomjat az osztrák vezetőkkel szemben nélkülöző orosz tisztek többször mondták magyar „kollegáiknak”, hogy bízzanak az Atyuska jóindulatában, mert ő nem fogja bántani a foglyokat – így sarkallván őket az orosz sereg elleni fegyverletételre (ezzel persze katonai dicsőségüket is növelvén).

Eközben Kossuth – miután a Lugoson gyülekező maradék sereget látva megbizonyosodott a katonai helyzet reménytelenségéről, lenyírt szakállal Orsova felé menekült és szeretett hazájától végleg búcsút vevén, augusztus 17-én török földre lépett és megkezdte negyvenöt éven át tartó emigrációját.

Ötnapos út után érkezett meg a Duna-parti Vidinbe a politikusokat kísérő háromezer honvéd, és a magyar ügyért harcoló lengyel, német és olasz katonák kétezres tömege. Az emigránsok táborában az éhezés és az elkeseredés lett úrrá. A tífusz mellett „elkapták” a politikai emigrációkra általában jellemző betegséget is, a széthúzást és a bűnbakkeresést.

Az érkező hírek ellenben némi optimizmusra adtak okot. Az orosz-török ellentétek pattanásig feszültek és bár Zsibónál augusztus 25-én az utolsó nagyobb hadsereg is letette a fegyvert, Pétervárad, Komárom és Munkács várai még tartották magukat. Utóbbi csak 26-áig, de az osztrák seregek sehogyan sem bírtak a komáromi erődrendszerbe beásott 30 ezer honvéddal, akik Bécset is fenyegették. Kossuthot rendkívül feltüzelték a kedvező hírek és gyökeret vert benne az újrakezdés gondolata.

Az „Angliai és franciaországi magyar követekhez és diplomáciai ügynökségekhez” címet viselő levelet – amely megírásának helyéről, a bulgáriai Vidinről kapta közkeletű nevét – Kossuth egyaránt szánta a magyar és nyugati közvéleménynek és a nyugati nagyhatalmaknak. De az akkori – és mostani – magyar közvélekedés nem(csak) emiatt, hanem a Görgeyt erő vádak miatt titulált fontosságot az iratnak, amiről a levél nagyjából kétharmada szól.

Ami a vádat illeti, Kossuth in medias res, a szabadságharc kudarcáért egyedül Görgeyt teszi felelőssé, aki „a hazának gyáva hóhérjává lőn”. Indoklásában két súlyos hadvezetési-stratégiai hibát, és az „árulás” két momentumát vonultatja fel, melyek miatt „ a haza elveszett”. Kossuth először szánakozva értékeli Görgey hadi teljesítményét, aki győzni tudott, de a győzelmet kihasználni már nem (példának az ókori Hannibal esetét hozta, akit egyik seregparancsnoka, Maharbal illetett a híressé vált szavakkal). A győzedelmes tavaszi hadjárat végén a vert osztrák sereg nem tudta volna megvédeni Bécset, de Görgey ehelyett Budára koncentrálta erejét, amelynél Kossuth szavai szerint „dicsőbb ostromot nem mutat a história”, de végzetesnek bizonyult az ostrommal kiesett idő.

Kossuth megállapításainál érdemes figyelembe venni, hogy politikusként nem egyszer próbált beleszólni a hadvezetésbe, ahelyett, hogy azt rátermettebbekre hagyta volna. Már magában a vidini levélben is Észak-Itáliába betörő magyar hadjáratról, vagy a honvédsereg Erdélybe való hosszabb távú befészkeléséről vizionált; szerinte ezek lehettek a lehetséges alternatívák Buda ostroma és Világos helyett. De Kossuth nem vetett számot azzal, hogy az osztrák kézen lévő Buda rendkívül meghosszabbította az utánpótlási vonalakat, amire a lerongyolódott, kimerült honvédseregnek égető szüksége lett volna egy újabb hadjárathoz.

Görgey hibájának rója fel a kormányzó az orosszal való megegyezés ötletét is, holott a vég napjaiban a vezetés még a trónt is felajánlotta a cári dinasztiának. Görgey újabb – Kossuth szerinti – baklövésére 1849. nyári hadjáratakor került sor, amikor szerinte arra is lehetőségünk lett volna, hogy „az oroszt két tűz közé véve semmivé tesszük”. Ám ez már nem hadvezéri hiba, hanem árulás volt – írja a vidini vádirat. A végső tőrdöfést az augusztus 13-i fegyverletétel jelentette, ez az árulás fő motívuma a levél alapján, ugyanis Görgey itt nem pusztán 25 ezer embert fegyverzett le, hanem a maradék seregeknek demoralizáló példát nyújtott, ami végleg reménytelenné tette a harc kimenetelét.

Múlthamisítás a jövőért

A vidini levél állításai kimerítik a történelemhamisítás fogalmát. Hiszen Kossuth a fentebb idézett augusztus 11-i lemondó nyilatkozatban már beismerte, hogy a katonai fölény ellen a temesvári vereség után nem volt remény. A Kossuth által említett feltételeket lehetetlen volt már bárkinek is kierőszakolnia. Haynau és az orosz tábornokok a kiszolgáltatott helyzetet kihasználva csak a megadásról voltak hajlandóak tárgyalni.

Az 1849-es temesvári csata

Kossuth múlthamisítására a vidini levél második fele ad némi magyarázatot. A volt kormányzó-elnök itt a nyugati hatalmaknak üzenve leírta, hogy miért van szükség a magyar ügy támogatására. A Habsburg Birodalmat korszakokon át kulcsfontosságú hatalmi tényezőnek tekintették az orosz és porosz terjeszkedés útjában, amit Kossuth is belátott, de állítása szerint most bebizonyosodott, hogy Ausztria már nem elég erős, hiszen most is csak az orosz medve tudta az összeomlástól megmenteni, aminek egy súlyos következménye szerinte mindenképpen van: az, hogy Ausztria orosz szatellit-állam lett. Bár a birodalmat valóban az orosz seregek mentették meg, és ez lekötelezte Ausztriát, de orosz „csatlós” államról persze szó sem volt a későbbiekben. Bár ezt akkor még senki sem tudhatta.

Mindennek három lehetséges következménye kell hogy legyen. Álljon a gyenge Ausztria helyett egy törökkel szövetséges erős, független Magyar- és Lengyelország, ami képes útját állni az orosz terjeszkedésnek. Ha ez nem lehetséges, akkor ezt a szerepet egy osztrák-magyar szövetség tölthetné be, ahol a két független országot kölcsönös segítségnyújtási egyezmény kötné össze, Ausztriát pedig államadóssága egy részének magyar átvállalása erősíthetné. Ebben az esetben a magyar trónra a brit királyi család egyik tagja kerülne Kossuth terve szerint. Harmadik lehetőségként Kossuth legalább a magyar alkotmányosság visszaállításáról akarta meggyőzni az angolokat és franciákat, mert az orosz befolyásnak semmi sem szabna gátat, ha egyedül a császár marad a hatalmi centrum. A vidini levél így akarta meggyőzni a nyugati hatalmakat, hogy érdemes a magyar ügy mögé állniuk.

Az áruló-mítosz valódi oka

Az árulás rágalmának tényleges oka a sorok között már a vidini levélben is felfedezhető. Kossuth ugyanis azon fáradozott, hogy megteremtse az alapot az újrakezdésre. Ehhez előfeltételként meg kellett tartani az emberekben a nemzet erejébe vetett hitet, hogy bízzanak a jövőbeni sikerben, hogy senki se érezze hiábavaló áldozatnak a reformkort, az önvédelmi háborút és a szabadságharcot. Emellett el kellett hitetnie a nyugati hatalmakkal, hogy az önálló Magyarország erős állam, nem középhatalom. Elég például Mátyás birodalmára visszagondolni. Ebből a gondolatkörből, a hatalmi vákuum alternatív betöltéséből nőtt ki a dunai népek összefogásának, vagy akár konföderációba tömörülésének a terve is.

Tehát ha a szabadságharc kudarcának oka a katonai túlerő, akkor az a veszély bármikor újra fennállhat. Ezzel a beismeréssel nem lehetne a nemzetben a jövőbe vetett hitet megtartani. Ellenben ha árulás a kudarc oka, a vereségért egy személy a felelős, akkor nem abban van a hiba, hogy Magyarország önerőből nem volt képes a két nagyhatalom között helytállni. Ezért mondta mindig Kossuth, hogy a szabadságharc elbukott, ami belső problémára utal, nem pedig azt, hogy a szabadságharcot egyszerűen leverte a katonai túlerő – ahogyan pedig valójában történt.

Görgey Artúr kertészkedés közben 1890 körül

Kossuth hamis múltértékelését, Görgey bűnbakként való feláldozását tehát nem gonosz szándék, nem egyszerű felelősség-átruházás motiválta, hanem a nemzet hitének megőrzése. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy a kiegyezés után Kossuth – bár megtehette volna – nem tért haza (annak ellenére, hogy nem egyszer egyenesen parlamenti szék várta) továbbra is kitartott elvei mellett és ette az emigráció keserű kenyerét.

Kevesen tudják, de az áruló-mítosz nem egyedül Kossuth találmánya és felelőssége. A vidini levelet csak 1849. decemberében ismerhette meg Magyarország a Pesti Hírlapból, de addigra már népdalok zengtek az itthon is bűnbakká váló Görgeyről. Verd meg Isten azt a Görgeyt / Még ahová temették is; / Ebek nyalják fel annak vérét, / Mért adta fel a magyarok erejét – szól például a bogyiszlói népdal, de Vörösmarty Mihály Átok című versében is hasonló hangvétellel találkozhatunk. Az itthoniak szemében valóban gyanúsnak tűnhetett az, hogy míg a tábornokokat Aradon kivégezték, a tisztekre bitófa, vagy börtön, a honvédekre pedig bujkálás vagy kényszersorozás várt, Görgeyt a császár sértetlenül Klagenfurtba internálta.

Ennek valódi oka Péterváron keresendő. I. Miklós cár már a nyár folyamán csodálta Görgey katonai zsenialitását – két levelében Napóleonhoz is hasonlította –, akit meg akart a maga számára menteni azzal a ki nem mondott céllal, hogy esetleg saját seregébe vegye. A cár viszont csak annyit tudott elérni, hogy az osztrákok által követelt Görgeyt akkor adják ki, ha az osztrákok garanciát vállalnak, hogy nem végzik ki. Összességében tehát azzal, hogy Görgey nem vállalta a további reménytelen harcot és letette az orosz szuronyok előtt a fegyvert, megmentette a még menthetőt is a saját fején kívül: katonái életét is.

Görgey a kiegyezés évében kelt nyílt levelében az események elferdítésével vádolta Kossuthot, és megkérte, hogy vonja vissza „áltanait”, és hajoljon meg végre a katonai szaktekintély előtt. 1884-ben Klapka György és több száz volt honvédtiszt olyan memorandumot írt alá, amelyben nem tekintik Görgeyt árulónak, de ez kevésnek bizonyult „Kossuth apánk” szavai ellen. Sőt az áruló-mítoszt a Kossuth-kultuszt is favorizáló marxista történetírás még a tudományos körökben is fenntartotta. Reményeink szerint a magyar hadtörténelem egyik legkiválóbb alakja, hadi akadémiák tananyaga, az eltelt időt is figyelembe véve megkapja a hozzá méltó emlékezetet.

Forrás:http://www.mult-kor.hu/20130912_?pIdx=1

Hirdetés

Olvass betegségekről, gyógymódokról, kutatásokról, hírekről, életmód, és tudomány kategóriában! DIABETIKA.HU >>>>>