Feketén vágták a karácsonyfát Zalában


showpic.php

Hirdetés

Hirdetés betöltése...

undefined
Bejelentés nélkül dolgozó macedón és román állampolgárok is vágták a karácsonyra szánt fenyőfákat egy zalai ültetvényen, amelynek tulajdonosa több millió forintos adótartozást is felhalmozott – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának szóvivője.

Cséve Szabolcs tájékoztatása szerint a pénzügyőrök egy Zala megyei, fenyőfa-kitermelést végző gazdálkodó telephelyén tartottak ellenőrzést. Az éppen a fenyőfák kalodába csomagolását végző dolgozókról kiderült, hogy csupán két alkalmazottat jelentettek be, hét macedón és román állampolgár viszont feketén dolgozott. Ők egy konténerben laktak a telepen.

A NAV adatai szerint a gazdálkodónak már korábban több mint 3,5 millió forint adótartozása halmozódott fel, ezért az adóigazgatóság végrehajtói lefoglalták a vállalkozó szállításra kész, ezer fenyőfából álló készletét. Ezt végül nem árverezték el, mert a gazdálkodó azonnal kifizette az adótartozását, hogy a fenyőket még karácsony előtt eladhassa.

A szóvivő hozzátette: a vállalkozó a feketemunkások miatt bírságra számíthat, amelynek összege foglalkoztatottanként akár egymillió forint is lehet.

(Képünk illusztráció.)

 

Forrás:http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/feketen_vagtak_a_karacsonyfat_zalaban.571514.html

 

Hirdetés

Olvass betegségekről, gyógymódokról, kutatásokról, hírekről, életmód, és tudomány kategóriában! DIABETIKA.HU >>>>>