Nagyjaink

Várható időjárás ( 5 napos előrejelzés )


mai időjárás előrejelzés holnapi időjárás előrejelzés holnaputáni időjárás előrejelzés negyedik nap időjárás előrejelzése ötödik nap időjárás előrejelzése
Részletes időjárás jelentésért, kérjük keresse fel az esotanc.hu időjárási portált!



Szent-Györgyi Albert – A rákellenes szereket a növényekben kell keresni

Szent-Györgyi Albert – A rákellenes szereket a növényekben kell keresni video

Szent-Györgyi Albert 1917-ben szerzett Budapesten orvosi oklevelet, majd Európa több városában tanult biológiát, élettant, gyógyszertant, illetve fizikát és kémiát. Az 1920-as évek végén ismeretlen anyagot fedezett fel a mellékvesében, amelyet hexuronsavnak nevezett el. Miután második doktorátusát megszerezte Cambridge-ben, 1931-től újra Magyarországon dolgozott, és a szegedi tudományegyetemen növényekből próbálta kivonni a korábban felfedezett anyagot. Végül a

Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár ( Egy frappáns válasz Karinthy Frigyes-nek )

Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár ( Egy frappáns válasz Karinthy Frigyes-nek )

Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek, de kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves poémát, minden irányban. Nyár, A régi vágyam egyre jobban Lobban, De vár még, egyre vár. Kár Így késlekedned, mert az éj setétül. Az élet Siralmas és sivár Enélkül. Gigászi vágyam éhes, mint


Szent István király – Az alkotmányosság, jogállamiság napja – Az új kenyér ünnepe (Augusztus 20.)

Szent István király – Az alkotmányosság, jogállamiság napja – Az új kenyér ünnepe (Augusztus 20.)

Géza fejedelem örökösének és utódjának Vajkot jelölte ki, aki a keresztségben az István nevet kapta (István, görögül Sztephanosz azt jelenti: „koszorú, korona”). Géza tehát szakított a trónöröklés szeniorátusi rendszerével, amelyben a legidősebb férfirokonra száll a hatalom. A hagyományos öröklődési rend szerint a Somogy-vidék urának, Koppánynak kellett volna Géza örökébe lépni, így nem csoda, hogy Istvánnak 997-es

Valódi-e a Szent Jobb?

Valódi-e a Szent Jobb?

Ha október 23, akkor ott vannak a filmek, meg a Corvin-köz, ha március 15, akkor a Pilvax meg a 12 pont, nagy királyunk után viszont nem sok minden maradt: a nemzeti jelképnek számító korona nem Istváné volt, az országalmát sem tarthatta a kezében, a jogart talán igen… és igen, a Szent Jobb. De vajon ez


Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot

Petróleummal is lehet gyógyítani a rákot

A bükkszentkereszti füvesember ősi gyógyító család sarja, huszonegyedik a generációk sorában. Több száz év tudását, hagyományait folytatja. Nagymamájától, a javasasszonytól örökölt ismereteit ma is eredményesen kamatoztatja. A bükki környezet által kínált természetes élővilágból 150 féle gyógynövényt ismer és használ. Leghíresebb felfedezése a cukorbetegség elleni tea, emellett számos komoly betegséget megelőző és gyógyító készítménye van. Rendkívül

Az utolsó mohikán: Buzánszky Jenő a legendás Aranycsapat tagja!

Az utolsó mohikán: Buzánszky Jenő a legendás Aranycsapat tagja!

A magyar labdarúgás még mindig az ötvenes évek bűvöletében él, mert onnantól fokozatosan lefelé vezetett az út. Annak a korszaknak a csapatát joggal nevezték az Aranycsapatnak , amelynek kapusa volt Grosics Gyula vagy ahogyan elnevezték a Fekete Párduc. A 88 évet élt kapus 86 alkalommal húzhatta fel a fekete szerelését, amelybe belefért 3 VB (1954,1958,1962),


Egyéni csúccsal tért haza Klein Dávid!

Egyéni csúccsal tért haza Klein Dávid!

Klein Dávid a Mount Everest oxigénpalack nélküli megmászására tett kísérlete során az úgynevezett második lépcső felett járt. A 8700 méter feletti szintmagasság elérése egyéni rekord. 64 nap után visszatért Magyarországra Klein Dávid, a SPAR Everest Expedíció hegymászója, aki a Mount Everest oxigénpalack nélküli megmászását tűzte ki célul. Bár a csúcs elérése nem sikerült, Klein Dávid

Nem háborús bűnös Wass Albert – Szemelvények Románia Legfőbb Ügyészsége határozatából (2004)

Nem háborús bűnös Wass Albert – Szemelvények Románia Legfőbb Ügyészsége határozatából (2004)

ROMÁNIA Legfőbb Ügyészség (Ministerul Public) Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék melletti Ügyészség (Parchetul de pe lângă Înalta Curte de Casaţie și Justiţie) Bűnügyi nyomozási és kriminalisztikai osztály (Secţia de urmărire penală și criminalistică) Sz.: 168/P/2004. H A T Á R O Z A T 2004. június 21. ION MARIȚA, a Legfelső Semmitő- és Ítélőszék melletti Ügyészség


Elhunyt Grosics Gyula – Buzánszky: együtt mentünk volna Berlinbe

Elhunyt Grosics Gyula – Buzánszky: együtt mentünk volna Berlinbe

Budapest, 2014. június 13., péntek (MTI) – Buzánszky Jenő, aki Grosics Gyula pénteki halálával az egyetlen élő tagja a legendás Aranycsapatnak, mély fájdalommal értesült barátja elvesztéséről.  Buzánszky az MTI-nek elmondta: pénteken kora délután együtt kellett volna utaznia Grosiccsal Berlinbe. A Német Labdarúgó Szövetség ugyanis meghívta őket az 1954-es berni világbajnoki döntő 60. évfordulója alkalmából rendezendő

Rákóczi-emlékmenet Budapesten

Rákóczi-emlékmenet Budapesten

  Tisztelt Barátaink, Nemzettestvéreink! Példaképünk és eszményképünk iránti tiszteletünk jeléül most ismét Hozzátok fordulunk a Rákóczi Öröksége Mozgalom és a Rákóczi Lovasai Hagyományőrző Egyesület nevében. Az Úr Istennek 2014. esztendejében most ismét meggyújtanánk az emlékezés szent lángját, hadd lobogjon Mindannyiunk előtt a tűz, mely bevilágítja a nagy magyar szíveket. Köztudott dolog, hogy édes szülőföldünkön már


Nem volt “igazi” tudós a világhírű magyar fizikus

Nem volt “igazi” tudós a világhírű magyar fizikus

“Gyermekkoromban két dolog érdekelt: a fizika és a politika. Valószínűleg politikai tájékozottságomnak köszönhetem, hogy életben maradtam, s a fizikának, hogy érdekes az életem” – mondta Szilárd Leó, aki ötven éve, 1964. május 30-án halt meg. A múlt század egyik legeredetibb és legsokoldalúbb elméje részt vett az atombomba előállításában, az első atommáglya megépítője, egy hűtőszekrény feltalálója,

Kovács Ágnes bekerül a floridai hírességek csarnokába

Kovács Ágnes bekerül a floridai hírességek csarnokába

Olimpiai bajnok úszónőnket kérték meg, küldjön magáról fotókat és újságcikkeket a Fort Lauderdale-i hírességek csarnokába. Kovács Ágnes, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó is bekerül a vizes sportok legkiválóbbjait tömörítő nemzetközi hírességek egyesült államokbeli csarnokába; a beiktatási ünnepség június 14-én lesz a Fort Lauderdale-i Hall of Fame-ben. “Nagyon örültem tavaly a hírnek, hogy idén nyáron