Autósok, sofőrök Figyelem! Tartsatok jobbra, mert akár büntethetnek is érte!


art_jobbra_tarts1

Hirdetés

Hirdetés betöltése...

Aki utazott már a Balaton felől Budapestre az M7-es autópályán, az tapasztalhatta, hogy a háromsávos út középső sávját gyakran elfoglalják az autósok, míg a külső sáv teljesen üres. Pedig a háromsávos utakra is érvényes a jobbra tartás szabálya.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. most megelégelte egyes autósok viselkedését, és új táblák jelennek meg a hazai KRESZ-ben.

A KRESZ egyértelműen fogalmaz, amikor kimondja, olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára két vagy több forgalmi sáv van – párhuzamos közlekedésre alkalmas úttest -, a külső – jobb szélső – forgalmi sávban kell közlekedni.

Ennek ellenére az M7-es autópálya Budapest felé tartó, háromsávos szakaszán rendszeresen tapasztalható, hogy sok autós úgy fél a jobb szélső sávtól, mint a tűztől, és inkább a középsőben halad, ezzel pedig csak növeli a torlódások esélyét.

Sőt, a Magyar Közút szerint ez balesetveszélyes is, ezért döntöttek úgy, hogy új táblák kihelyezésével próbálják elérni, hogy tartsák be az autósok ezt a szabályt. A táblák első körben az M7-es Székesfehérvár és Budapest közti szakaszán fognak megjelenni, és a képen látható formában készülnek majd.

A jobbra tartás is egy közlekedési szabály, így akár bírság is kiszabható a be nem tartásáért, bár feltehetően azért sem sokan törődtek eddig vele, mert viszonylag keveseket vontak felelősségre.

Hirdetés

Olvass betegségekről, gyógymódokról, kutatásokról, hírekről, életmód, és tudomány kategóriában! DIABETIKA.HU >>>>>