Aki I. Ferencnek trónszéket készít


vatican

Hirdetés

Hirdetés betöltése...

Aki I. Ferencnek trónszéket készít

Rostás Árpád, mûbútorasztalos-restaurátor, vándorasztalos 1979 óta restaurál antikvitásokat, mûtárgyakat, templomok és kastélyok berendezéseit, külső és belső díszítőelemeit. Harminchat éves szakmai pályafutása alatt több mint 200 kastélyba, palotába volt szerencséje betekintést nyerni, illetve több mint 1000 bútort restaurált. Eddigi pályafutása mérföldköveinek az Országházban, a Gellért termálfürdőben, a versailles-i kastélyban, valamint a Louvre-ban végzett munkák számítanak. Mérhetetlenül értékes szaktudást halmozott fel a hazai, és külföldi mesterektől tanulva. A szakma iránti vonzalma oly régi, hogy már gyermekkorában tudatosult benne: világhírû mûbútorasztalos-restaurátor szeretne lenni! Szeretne maradandót alkotni, mely az eleganciát, a minőséget és az exkluzivitást foglalja magában. A nagy, híres mesterek után szeretne újra életet lehelni alkotásaikba, mûtárgyaikba, és minél több mûkincset megmenteni, és a szakma szeretetét visszaadni az emberiségnek. Erre tette fel az életét, és azért küzd, hogy szakmai hozzáértésével, kutatásaival e gondolatait tudja méltóképpen képviselni. Magyar Örökség díjjal tüntették ki.

Honlapjáról idézek: „a fa ajándék, melyet az ember élete szépítésére kapott a természettől”. A környezetvédők pedig azt hangoztatják, bûn a fákat kivágni. Mi erről a véleménye?
– Azzal egyetértek, hogy nem szabad kiirtani az erdőket, védeni kell a természetet, de ahhoz, hogy alkotni tudjon az emberiség, fákat kellett kivágnia. A védett fákat természetesen bûn kivágni. Magyarországon az erdélyi fákból tudtak olyan munkákat készíteni, melyek évszázadokig fennmaradtak. Az érett fákat szokták kivágni. A szakmában azt szokták mondani: minél érettebb egy fa, annál jobban fel lehet használni építésre.

Rostás Árpád bölcsője Charlotte Elizabeth Diana hercegnőnek

Rostás Árpád vándorasztalos csodálatos neogótikus bölcsőt készített ajándékul az idén született Sarolta cambridge-i hercegnő számára. A bölcső mintegy három hónap alatt készült el, anyaga tölgyfa, 200 éves diófa-borítással, gyönyörű intarzia-faberakással, esztergamunkákkal, faragott, aranyozott kis koronával ékítve, 3000 éves egyiptomi technikával kivitelezve. Az indulást megelőző vasárnap a bölcső a Szent István Bazilikában áldást kapott.

A bölcső átadására november 19-én került sor a londoni Kensington Palota idén felújított szárnyában található elegáns szalonban. A bölcsőt Rebecca Deacon, Kate Middleton hercegnő személyi titkára vette át egy rövid ceremónia keretében a kis magyar küldöttségtől. Ez már a második bölcső volt, amit Rostás Árpád a családnak készített, az elsőt György cambridge-i herceg kapta 2013-ban. Ez úttal azonban ő is ott lehetett személyesen, és az eredeti rendeltetési helyén vehetett búcsút művétől.

Rostás Árpád Magyar Örökség díjas restaurátor, műbútorasztalos 1962-ben cigány kisgyermekként látta meg a napvilágot, és sorsa egyik intézetből a másikba vetette. A nágocsi nevelőotthonban töltötte gyermekévei zömét, itt szeretett bele a fába, majd szülővárosában, Kaposváron sajátította el az asztalos mesterség alapjait. De ennyivel nem érte be, járta az országot, és inasként leste el a tudást az idősebb szakemberektől. Neve akkor lett ismert, amikor a marcali kórház aulájának felújítását, annak méltatlan befejezését Gyarmathy Lívia: A lépcső című filmjében megörökítette (1995). A film segítségével Rostás Árpád restaurátori tudásának híre külföldre is eljutott, majd több mint 200 kastélyban bizonyíthatta tehetségét. Az ő kezének köszönhetően maradt fenn az utókornak eredeti pompájában többek közt a versailles-i kastély parkettája, konzolasztala és tükre, itthon az Országház üléstermének bútorai, a Német-Magyar Egyetem mennyezete, a Dohány utcai zsinagóga bútorzata.

Munkái mellett mindig fontosnak tartja, hogy tudását továbbadja az utókornak, elsősorban a hozzá hasonló sorból származó gyermekek részére. Éveken keresztül több tábort, és karácsonyi ajándékozást szervezett hátrányos helyzetű gyerekeknek. Táboraiban több mint 7000 gyermek ismerkedhetett meg az asztalos munka szépségeivel, és látott példát életén keresztül, hogy van kiút a kilátástalanságból, sok munkával, és szorgalommal boldogulni lehet ezen a földön. Egyik utóbbi munkája során a Somogyvári Széchenyi kastély lépcsőházát az ott élő állami gondozott és sérült gyermekek bevonásával restaurálta, mely munkának várhatóan még lesz folytatása. Ezért a munkáért Nívódíjat kapott a Rostás Árpád Katedrális Alapítvány.

Rostás Árpádot erős hite viszi előre, számára nincs lehetetlen. Legyen az egy menthetetlennek ítélt bútor, vagy egy más számára elképzelhetetlen cél. A londoni út szervezése sem volt egyszerű, de köszönhetően a Magyar Reneszánsz Alapítvány vezetőinek, akik a találkozót a palotával intézték, és a Tomee Trans tulajdonosának, aki a szállítást, annak minden költségével vállalta, az utolsó pillanatban elhárult minden akadály. A közösségi média szerepét sem lehet kihagyni, sok ember szorított Rostás Árpád vándorasztalosnak, hogy álma valóra váljon.

„Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud és feltalálja.”
(Albert Einstein)

Bokszolóból asztalos

Életrajzát olvasva az is kiviláglik, hogy soha nem adja fel álmait. Állami gondozottként nevelkedett. Miért döntött az asztalosszakma kitanulása mellett? Hiszen bokszoló is szeretett volna lenni.
– Kisgyermekként nem tudtam, mi akarok lenni. Négyéves voltam, amikor vártam a hóesésben anyukámat. Jött velem szembe egy néni, akihez odarohantam, s mondtam neki: „nagyon vártalak anyukám”. Akkor közölte velem, hogy ő a nevelőtanárom, és nem a vér szerinti édesanyám. Záporoztak könnyeim. A néni bevitt egy templomba, ahol magával ragadott a gyönyörû orgonamuzsika. Felmentem a karzatra, s akkor elhatároztam, hogy vagy orgona- vagy hintókészítő leszek, mert a nágocsi intézetben sok időt töltöttem a bognár mûhelyében. Sokat beszélgetett velem, miközben segédkeztem. Ezt megtudták a nevelők, s úgy határoztak, tanuljam ki az asztalosszakmát. Az ipari iskolában, mikor bemutatkoztam, s elmondtam, hogy szüleimet nem ismerem – bocsánat a kifejezésért – kiröhögtek. A gyakorlati órákon a mester magához vett, mert rájött, hogy én is tudok olyan munkákat végezni, amilyeneket ő. Kis, vézna gyermek voltam, osztálytársaim megvertek, elvették a szendvicsemet, bezártak a szekrénybe. Egyszer csak bejött az osztályba egy férfi, aki bokszedző volt. Jelentkeztem a bokszedzésekre, eleinte jól megvertek, de nem adtam fel, hanem elhatároztam, amire harmadikos leszek, ha valaki megüt, annak visszaütök. Ez így is történt. Amit sajnálok, hogy nem kerülhettem ki az olimpiára, pedig a 48 kilós kategóriában idehaza nem volt ellenfelem. De mivel nem volt rutinom, ezért nem vittek ki az olimpiára, hiába írtunk levelet a legmagasabb fórumokra is. Pakson és Tatabányán is bokszoltam. Tatabányán több mûhelyben is megfordultam, egyre jobban megszerettem az asztalosszakmát, ezért felhagytam a versenyszerû bokszolással. A mai napig bokszolok és edzéseket tartok, de nem ez a fő profilom. Vallom, hogy a cigány társadalom felemelkedésének záloga a szakmák elsajátítása és a sportolás. Ezért is döntöttem úgy, hogy gyermekeket táboroztatok. Eddig 7000 gyermeknek adtam meg ezt az élményt. Nem csak munkanélküli szülők gyermekeit hívom meg a táborokba, mert sokáig azokat „büntették”, akik dolgoznak. Keres valaki 150 ezer forintot, de ha mindent költségét kifizeti, akkor nem tudja a gyermeke nyaralását megoldani. Akik pedig segélyből éltek, nem is akartak dolgozni, és sefteltek, ki akarták használni a táborokat. Úgy döntöttem, azon becsületes adófizető szülők gyermekeit viszem el táborokba, akik ezt valóban megérdemlik. Többször találkoztam olyan gyerekekkel, akiknek a szülei nem dolgoznak. Azt mondtam ekkor: nem szégyen a közmunka, mert az által lehet kikerülni az elsődleges munkaerőpiacra. Amikor lehívnak cigánytelepekre, mindig elmondom: én is hasonló körülmények között nevelkedtem, s nem jó, ha az utca neveli a gyerekeket. Nem a segélyeket kellett volna osztogatni. Azokon a cigányokon, akik nem akarnak dolgozni, már nem lehet segíteni. Viszont a gyermekeken még igen. Összetartozásra és nem széthúzásra van szükség, az állami gondozásban felnövőknek pedig inkább szakmát kell tanulniuk, mert különben mindenki „sztár” akar lenni, és depressziós és idegbeteg lesz. Hálás vagyok az államnak a saját neveltetésemért, de nem lehet mindig az államra várni. A táborokban példát mutatunk a gyermekeknek: „ha szakmát tanulsz, akkor megélsz, világot láthatsz, mert jó szakemberre mindig szükség van.” Tudjuk: minden állami gondozottnak, amikor kikerül az otthonból, van egy saját bankszámlája, kártyája egy bizonyos összeggel. S ilyenkor hirtelen előkerülnek a semmiből a szülők, s elveszik tőlük a pénzt. Ezt meg kell akadályozni. Ezért jó lenne, ha úgy döntene az állam, hogy ezt az összeget lakásra, képzésre kéne költenie az otthonból kikerült gyermeknek. Tehát lakásokat kell számukra építeni, munkát kell nekik biztosítani, különben utcára kerülnek, és bûnözőkké válhatnak. A cigányok és a bûnözők közé ezért is tesznek többen egyenlőségjelet. Tavaly például egy pályázatot azért kellett visszamondanom, mert a buszos cég azt mondta, ha cigányokat utaztat, akkor dupla árat kér kilométerenként. Önkormányzatoknál többször megkérdezték tőlem, tudok-e írni-olvasni. Korábban a minisztériumoknál lecigányoztak. Mi ennek az oka? Az, hogy rászoktatták a cigányság jelentős részét, hogy segélyből éljen. Nem taníttatták, hanem hagyták mostoha körülmények között élni őket. Ezért sajnos nem bíznak meg azokban a cigányokban sem, akik dolgoznak, tisztességesek és mindent megtesznek gyermekeik felnevelése érdekében. A táboroknak van hozadéka: többen választották a gyerekek közül az asztalosmesterséget, az egyik fiatal pedig mellettem dolgozik. S annak is örülök, hogy egyre többen támogatják a tábor mûködését.

A cigány származású celebek félmillió forintért akartak fellépni a cigány gyermekeknek szervezett táborokban

A támogatók jobb módú cigányok, vagy magyarok?
– Meglepődik: egyetlenegy cigány sem támogatta a tábort. Holott 140 cigány szervezetnek elküldtem a támogatást kérő levelet. Azt a választ kaptam: nagyon örülnek ennek, de nincs rá anyagi forrásuk. Nem szeretem a celebeket, de úgy gondoltam, a cigány gyerekeknek örömet szerzek azzal, ha a tévéből ismert, felkapott cigány énekesek fellépnek nálunk. S mivel nem tudtam nekik 400-500 ezer forintot fizetni, nemet mondtak.
Asztalosnak, vagy restaurátornak mondja magát?
– Cigány vándorasztalos vagyok, bár sokan neveznek restaurátornak. Sem érettségim, sem restaurátori papírom nincs, ezért hivatalosan egyetlen épület rekonstrukcióján sem dolgozhatnék. Olyan asztalos vagyok, aki 35 éve restaurál. Nemegyszer restauráltam külföldön – így Párizsban is – 500 éves ablakot. S egyszer egy egyetemet végzett restaurátor kioktatott engem, hogyan kell restaurálnom, pedig ő még soha nem végzett ilyen feladatot.
Igaz, hogy soha nem használ olyan vegyszereket, melyek általánosak a szakmában?
– Több mint 30 éves kutatómunka eredményeként kifejlesztettem egy gyógynövényekből álló szert. Az ázsiaiak módszerét vettem át, ők tudták, melyek azok a gyógynövények, melyek a fának visszaadják az „élettartalmat”. Mikor elmondtam, hogy Leonardo trágyalét is használt freskói készítéséhez, teljesen bolondnak neveztek. Viszont egy olasz szakértő megerősítette állításomat. Ennek köszönhetően hívtak meg a Vatikánba, hogy az 500 éves könyvtártermet restauráljam. Azt mondják rólam külföldön: ha ez a cigány asztalos nem tudja megcsinálni a restaurálásokat, akkor senki. Sőt még a restaurátorok munkáit is ki kell javítanom. Nem viszem a sírba a recept titkát, hanem gyermekeimnek adom át. Hiszen lányom – aki ért valamit a szakmámhoz – szociológiát, fiam asztalosnak tanul. Ezt a vegyszert alkalmaztam a marcali kórház lépcsőjének felújításakor is. Azt hitték, hogy ezt a lépcsősort már nem lehet megjavítani. Viszont olyan munkát végeztem, melyre életem végéig garanciát adtam. Ez nálam becsületbeli ügy. 20-30 évvel ezelőtti munkáim még most is épségben állnak, nem kellett korrigálni rajtuk.
A munkákat egyedül, vagy segítséggel végzi el?
– Jobban szeretek egyedül dolgozni, de ha segítségre szorulok, akkor megkérem mesteremet, Knízner Bélát, és ő szívesen munkálkodik velem. Béla bácsival többször közösen restaurálunk a pesti mûhelyben, de külön-külön munkán. Vele iskolát szerettünk volna létrehozni, de nem volt rá pénz. Egyetlenegy cigány szervezet sem adott rá egy forintot sem. Ezt azért is mondom, hogy nem szabad általánosítani. Mérges vagyok, mikor a magyarokra rásütik a rasszizmus bélyegét, ahogy akkor is, mikor a dolgos cigányokat megvetik. De bizony a saját házunk táján is kéne söpörni. Megkapják a cigány szervezetek vezetői a pénzt, de úgy tapasztalom, nem arra fordítják, amire szükség lenne.
Miként történt a híres somogyvári kastély felújítása?
– A somogyvári kastély jelenleg gyermekotthonként mûködik. Az volt a célom, hogy a kastély leégett részének bútorait, ágyait az ott élő gyerekek segítségével pótoljam. Voltak köztük asztalostanulók. Szívesen segítettek. A kastély falépcsőjére sikerült minisztériumi támogatást nyerni. Mivel én is intézetben nőttem fel, ezért sokkal jobban tudok azonosulni az ott élő gyermekek lelkivilágával. Megmutattam nekik, hogy van kiút a reménytelenségből. A somogyvári kastélyban húsz lánnyal és fiúval végeztem el a munkát. Sokan közülük arra kértek, hogy tovább oktassam őket a szakma fortélyaira. A sikeres restaurálás mellett legalább akkora örömet okozott számomra, amikor egy súlyos tanulási zavarokkal küszködő 18 éves lányt annyira fellelkesített az, hogy végre hasznosnak érezhette magát, és valamiféle jövőképe is kialakult, hogy büszkén újságolta: sikeresen befejezte az ötödik osztályt.

Találkozásom Csurka Istvánnal

Mikor az interjú időpontját egyeztettük, a telefonban megemlítette, hogy kétszer is beszélgetett Csurka Istvánnal.
– Csurka Istvánhoz levelet írtam, hogy szeretnék egy világtalálkozót szervezni, melyre meghívnám a külföldön dolgozó magyar és a hazánkban született cigány mestereket. Érdekelt, mi a véleménye az ötletemről. Csurka úr azonnal válaszolt levelemre, és egy szép júliusi napon leültünk beszélgetni. Fotókon bemutattam neki munkáimat, megnézte azokat, és csendesen annyit mondott: „nagyon örülök neki, hogy te egy dolgos cigány vagy. Mutass példát a többieknek. Ne add fel álmaidat, és képezz ki minél több szakmunkást. Szakmunkások nélkül elképzelhetetlen az ország gazdasági fejlődése.” Azt is elmondta, hogy sajnos a cigányságot a baloldali pártok a választásoknál kihasználják, megveszik a szavazataikat. De utána magukra hagyják őket. Arról is szólt, hogy a cigány szervezetek sem képviselik megfelelően a cigányok érdekeit. Azt tanácsolta, ne foglalkozzak a nagypolitikával, hanem fejlődjek tovább a szakmámban. A második találkozásunkkor elmondta, hogy ki szeretné adni két drámáját, és jó lenne, ha a könyvnek díszes fadobozokat készítenék. Konkrétumokról akkor még nem esett szó. A munkát nem végezhettem el, mert Csurka Istvánt magához hívta a Teremtő. Csurka urat idegengyûlölettel vádolták, ami miatt nagyon mérgelődtem, hiszen ő sosem az egész cigányságot bírálta, hanem azokat, akik a tisztességes munka helyett a bûn útjára léptek. 2000-ben pedig levelet írtam Áder Jánosnak, hogy segítsen 500 gyermek karácsonyi ünnepségének megszervezésében. Áder úrtól kaptam egy csomagot, tele ajándékokkal, s pénzt is küldött benne. Megköszöntem neki a támogatást, s azt írtam a levelemben, azt kívánom magának, a jövőben legyen az ország államelnöke. Erre azt a választ kaptam: „nagyon sok irigye lesz Önnek, küzdelemmel teli utat kell végigjárnia, de ez ne keserítse el, folytassa tovább munkáját.”
Megfordult Versailles-ban is, ahol a kastélyban a Napkirály dísztermét is restaurálta. Hogyan kapta meg ezt a munkát?
– Ennek előzménye, hogy munkásságomról Gyarmathy Lívia 1994-ben Lépcső címmel Filmszemle díjas dokumentumfilmet készített. Bakay Péter evangélikus lelkész is látta ezt a filmet, s mikor a való életben is meggyőződött a munkám eredményességéről, eldöntötte, hogy én kapom meg a versailles-i munkát. Először a vadászkastélyban kellett restaurációs munkákat végeznem. Mikor látták, hogy az épület ablakait szépen rendbe hoztam, további munkákra kértek fel. A nagy kastélyban az első munkám egy reneszánsz tükör restaurálása volt. Két testőr felügyelt, miközben dolgoztam. Majd a Napkirály terme parkettájának pótlására kértek fel. Minden mester azt mondta, hogy ezt a munkát képtelenség megcsinálni. Én vállaltam. Ekkor közölték, hogy idióta vagyok. Hetekig kutattam a megfelelő alapanyagok után, többek között így sikerült rálelnem arra a kukoricagóréra is, amelyet a Napkirály parkettájának pótlásához használtam fel. A parketta alá behelyeztem egy szentképet, Himnuszunkat, 500 forintot, egy lóherét és egy írást, ezzel a szöveggel: „aki erre a táblás parkettára rálép, gyógyuljon meg”. Eljutott a hírem a Vatikánba is. Neogótikus oltárt kellett restaurálni, és megcsináltam a munkát. Majd egy14 képes stáció restaurálásával bíztak meg. De mivel nincs restaurátori végzettségem, „elvitték előlem a munkát”. Tudják, mi az, ami elkeserít? Eddig három olyan munkát vittek el tőlem éppen azok a restaurátorok, akiknek én csináltam meg a diplomamunkájukat.

Pápai trónszékek ajándékba

Igaz, hogy XVI. Benedek pápának pápai trónust készített?
– Valóban elkészítettem őszentségének a trónust, melyen rajta van Nagy-Magyarország térképe. Ezt viszont politikai okokból nem fogadta el a hazai grémium. De nem keseredtem el. Azt tanácsolták papok, érsekek, s a Mária Rádió vezetői, hogy XVI. Benedeknek olyan trónust készítsek, melyeken német motívumok vannak és a magyar angyalos történelmi címer. Ezt a trónt I. Ferenc pápa ajándékozza elődjének. Ferenc pápa szereti az egyszerûséget, nem kedveli a pompát. Az ő trónszékén magyar és latin nyelven olvasható: „Isten áld meg a magyart!” Ezenkívül a Vatikán, Magyarország és Somogy megye – mivel ott nevelkedtem – címere látható a trónszéken. A székbe elrejtünk egy díszdobozt, mely 40 szegény gyermek kívánságát tartalmazza, ebből hármat a pápa felolvas a világ felé.
Lehetett volna 2012-ben Príma Primissima-díjas, de visszalépett a jelöltségtől. Nem bánta meg a döntését?
– Nem! Amikor erre a címre jelöltek, több mûvész, építész tiltakozott, mondván, egy cigánnyal nem óhajtanak versenyezni. Megaláztak, ezért visszaléptem. Szeretnék egy olyan élményt megosztani, ami akkor történt, amikor a Príma Primissima-díjat visszautasítottam. Hetven gyermeket hoztam fel Budapestre Karácsonykor, és étterembe vittem őket vacsorázni. Rántott hús volt. Egy nyolc éves kislány elkezdett sírni. Odamentem hozzá, megkérdeztem mi történt. Azt kérdezte tőlem, hazaviheti-e a húst az édes anyukájának és a testvéreinek. A szívem szorult össze! De ha már a díjakat említettük, szeretném, ha létrehoznának olyan állami díjat, amellyel a jó mesterembereket jutalmaznák meg, mert ez is hatalmas motivációs erővel bírna.

Köntörfalazás nélkül megmondtam Békesi Lászlónak a véleményem

Tudtommal egyszer Békesi Lászlónak jól „beolvasott”. Hogy történt ez az eset?
– Békesi még pénzügyminiszter korában kijelentette, hogy a cigányok analfabéták. Azt mondtam neki, nem az az igazi bûnös, aki bedől a kormánynak, és munka nélkül felveszi a segélyeket, hanem aki olyan körülményeket hozott létre, melyek által megteremtette a bûnözés lehetőségét. Ha egy etnikailag körülhatárolható, népes csoportot a pártállam hosszú éveken át segélyekre kárhoztatott, akkor óhatatlanul kialakul egy olyan attitûd, mely megnehezíti az önfenntartás felé való elmozdulást. Megmondtam neki, hogy az állami segítség csak akkor lehet eredményes, ha a kiszolgáltatottsággal szemben az önfenntartás képességének erősítéséhez nyújt eszközöket. Azt is közöltem, hogy néhány évtizeden belül szakmunkáshiány lesz. Nem hitt nekem. Igazam lett.
Tervezi, hogy könyvet ír a restaurálásról. Mikor születik meg ez a kiadvány?
– A könyv vázlata már elkészült. A májusi konferencia rezüméje is benne lesz a kiadványban, ahogyan eddigi pályafutásom, munkáim s a táborok története is. A könyvet decemberben szeretném kiadni. Egyenes ember vagyok, csak az igazságot írom le benne. Azt is, hogy egyesek miként aláztak meg, s mások hogyan segítettek rajtam. De nem csak rajtam, hanem azokon a cigány gyermekeken, akik tanulni szeretnének.

A bútorokhoz beszélek úgy, mint más a virágokhoz

Harminc éve bútorokat ment meg: politúroz, gyalul, bemér, titkos receptek segítségével színt kever. Munkáival az Országházban, a Gellért Fürdőben, vagy a Versailles-i kastélyban találkozhatunk. Álma egy gótikus templom megépítése, hogy mestereinek méltó emléket állítson. Rostás Árpád vándorasztalos, nemzetközileg elismert műbútorasztalos, műtárgykutató, feltaláló műhelyében jártunk Kaposváron.

„Ilyeneket tudok megmenteni, látja? Ez 1868-ban készült. Semmit nem szabad kidobni. Aki előttem restaurálta folyékony fát használt, tönkretette az egészet, ezt kell most rendbe hoznom”- mutat egy szekrényt Rostás Árpád. A kaposvári műhelyben mozdulni is alig tudunk a rengeteg szekrénytől, asztaltól, mások által kidobott vagy menthetetlennek tűnő bútortól. Minél több időt töltünk az asztalos műhelyében, annál inkább biztosak vagyunk abban, hogy megmenti az összes rá váró, öreg fát.
„A nagy álmom egy gótikus templom megépítése, Mújdricza Péterrel. Ez egy hosszú távú terv, nem akarom elkapkodni, 20 évben gondolkozom. A templom mellé iskolát is szeretnék. Régi tervem, hogy valamit itt hagyjak Magyarországnak. Nem csak Olaszországban vagy Franciaországban vannak művészek, hanem itthon is”- meséli Rostás Árpád. Összefogásból, fiatalokkal tervezi megépíteni a templomot, olyan helyen, amely elöregedett, szegénységtől és kilátástalanságtól sújtott, hogy munkát és reményt adjon az ott élőknek. „Ki van szemelve a hely, de még nem szeretném pontosan megmondani, hogy hol. Egy kívánságom van csak: dombra épüljön.”

Állami gondozásból a Versailles-i kastélyba

„Harminc éve ezzel foglalkozom. Pályafutásom alatt több mint 200 kastélyba volt szerencsém betekintést nyerni, több mint 1000 bútort restauráltam. Intézetben nevelkedtem, Somogy megyében. Biztosan furcsán hangzik, de örülök annak, hogy odakerültem. Nem haragszom a szüleimre, valahol nekik köszönhetem, hogy ez lett a szakmám, mert ha nem állami gondozásban növök fel, talán sosem lesz belőlem az, aki ma vagyok. Orgonakészítő akartam lenni, de erre nem volt lehetőségem, így lettem asztalos”- mesél a kezdetekről. Már tanuló korában megmutatkozott a tehetsége, szakmunkás versenyeket nyert, azt meséli volt, hogy ügyesebben csinált valamit, mint a mestere. „Nem sajnáltam a pénzt, a fáradságot, bárhova elutaztam, hogy tanulhassak. Volt egy mesterem, azt mondtam neki: mester, amit maga megcsinál egy óra alatt, én megtanulom egy fél óra alatt. Amikor politúrozott, mindig becsukta az ajtót, hogy ne lássam, mit is csinál pontosan. Fúrtam egy lukat az ajtón, és kilestem a titkát. Később, amikor elmeséltem, nagyon tetszett neki, tovább is adott más mestereknek.” Mivel állami gondozásban nevelkedett, az iskolai szünetekben nem volt hova mennie, ilyenkor is mestertől mesterig járt, hogy minél többet tanuljon. Így ismerkedett meg intarziamesterekkel, faszobrásszal. „Nem pénzt kértem, hanem tanulni akartam. 1987-től van saját műhelyem, de a mai napig járok idős mesterekhez tanulni.”

„Sajnos nem elég megbecsültek a mesterek. Alig várták, hogy átadják a tudásukat valakinek, hogyan kell intarziázni, hamisítani”- mutat egy régi és mégis új varróasztalra. Egyik megrendelője – akinek három éven át dolgozott – ajánlotta, hogy külföldön dolgozzon, „mert itthon nem becsülnek meg. Aztán, amikor elkészül egy lépcső, egy fa homlokzat, alig akarnak hinni a szemüknek.” Így került előbb Franciaországba, majd Angliába ment, munkáit látva kézről-kézre adták.

„A Napkirály parkettáját árverésen megvette valaki, de senki nem tudta megcsinálni. Én vállaltam. Mindent kézzel készítek, nem használok gépeket. Földaraboltam, nekiálltam gyalulni, bemértem, szépen nekiálltam rakni, pont úgy, mint régen. Azt mondták, nem hiszik el, Franciaországban mindenki azt mondta, ezt nem lehet megcsinálni. Leültek körbe, úgy nézték, hogyan politúrozok. Egy művészettörténész is ott volt, akiről akkor még nem tudtam, hogy ő a Versailles-i kastélyban dolgozik. Arra volt kíváncsi, hogy vissza tudom-e adni a fa színét. Jött a színkeverés: kimentem lócitromot szedni, gyógynövényeket, vizeletet, pálinkát, lakkot használtam: visszaadtam az antik fa színét. Akkor azt mondta a művészettörténész, hogy nekem el kell mennem a Versailles-i kastélyba. Amikor bementem a kastélyba, a könnyeim kijöttek, nem akartam elhinni, hogy ott vagyok.”

Fokhagyma, trágyalé, parfüm

„Nem azt akarom, hogy a vállamat veregessék. Nem vagyok restaurátor, én asztalos vagyok. Ezért nem is néznek jó szemmel a restaurátorok”- mesél a szakmáról és a konfliktusokról Rostás Árpád. Azt meséli, eddig bármivel megbízták, azt magas szakmai minőséggel, ősi technikával, vegyszerek nélkül, mindig teljesítette. Mégis itthon kevesebb a megbecsülés, több a gyanakvás. A szakmáján túllépve sok esetben restaurátori teendőket lát el, de „mivel nem vagyok restaurátor, sok esetben nem kapok hivatalos megbízást. A magyarföldi templomnál például, megfőztem kérget, almát, fokhagymát, ezzel kenegettem be a fát. Mivel nincs faanyag-védelmi végzettségem, a szakértő erre hivatkozva megszüntette a szerződésemet.” Pedig most éppen Japánból kapott ajánlatot faanyag védelemmel kapcsolatban. Receptjei titkosak, így velünk nem is osztja meg, annyit azért elárul, hogy trágyalé, fokhagyma és pálinka szerepel az összetevők között. „Ezeket nem lehet ellesni, ezt ki kell kísérletezni”- mondja. Az évtizedek alatt felhalmozott szakmai tudást fiának tervezi átadni.

„Imádom ezt a szakmát. Sokan megkérdezik, hogy miért szép egy bútor? Pont azért, amiért egy nő. Egy beteg az orvosnak hálálja meg, ha meggyógyul, a bútor nekem. Mosolyog, beszélek hozzá, mint más a virágokhoz. Ha valamit nem tudok megoldani, a fától kérek tanácsot. Minden munkámat úgy kezdem, hogy egy régi mesterhez imádkozom. És mindig kapok valamilyen sugallatot, hogy Árpád ezt így csináld. Soha nem használok vegyszereket hanem gyógynövényeket, olajakat, sőt, parfümöket. Megvédi a fát, nem fog repedni, nem engedi pattogni.”

Rostás Árpád magasra teszi a mércét: példaképei Leonardo, Michelangelo, Tiziano. „Egész életemben elődeink remekműveit csodáltam, és azon igyekszem, hogy az utódaink is minél tovább gyönyörködhessenek bennük. Szeretnék maradandót alkotni, újra életet lehelni a műtárgyakba, és minél több műkincset megmenteni. A szakma szeretetét továbbadni. Erre tettem fel az életem”- mondja, miközben a kaposvári Stühmer kávéházba tartunk, aminek bútorait szintén ő restaurálta.

forrás: rostasarpad.hu

Hirdetés

Olvass betegségekről, gyógymódokról, kutatásokról, hírekről, életmód, és tudomány kategóriában! DIABETIKA.HU >>>>>