A vályogház és az egészséges, kiteljesedett élet találkozása


valyoghaz1

Hirdetés

Hirdetés betöltése...

Gáspár János ősi szakmát gyakorol: a Pest megyei Pándon élő 41 éves fiatalember vályogfal-építő mester, a természetes otthon, a vályogfal újra felfedezett világának gyakorlatban is jártas hírvivője és megvalósítója.

– Gondolom tanulhatott volna például lakatosnak vagy esztergályosnak, mégis a vályogfal-építés mellett döntött. Valamilyen rendkívüli küldetéstudatból történt ez, vagy véletlenszerűen lett a szakma mestere?

– Alapvetően kisgyermekkori emlékeim, majd fiatal felnőttként személyes „érintettségem” vezettek a vályogfal-építő mesterség elsajátításához. Tizenkét éves lehettem, amikor szüleim téglaépítésű házat húztak fel. Én nehezen szoktam meg, hogy téli reggeleken kihűlt a ház, ugyanakkor nyaranta a hőségtől szinte aludni nem bírtunk. Korábban nagyszüleimnél laktunk, az ő parasztházukban ilyen problémák sosem fordultak elő. Az 60 centiméteres sárfallal épült, télen kiválóan tartotta a meleget, nyáron pedig a legnagyobb forróságban is hűs levegőt biztosított. Gyerekfejjel már akkor arra gondoltam, hogy ha egyszer saját házam lesz, akkor azt sárfalból, vályogból és természetes anyagokból építem meg.

– Ez az idő is elérkezett, nyilván innen a személyes érintettség.

– Így igaz. Huszonkét éves koromban vettem egy telket magamnak, és azon építkezni szerettem volna. Akkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy a vályogépítési technológia kihalófélben van. Égen-földön kerestem, de nem találtam olyan szakembert, aki ezt alkalmazni tudja. Egy éven át halogattam az építkezés kezdetét, de megérte várnom, mert a szerencse mellém szegődött.

– Rátalált netán a vágyott mesterre?

– Szó szerint ez történt. Egy lóvásárban ismertem meg Tóni bácsit, akinek elpanaszoltam vályogház-építési problémáimat. Az öreg pedig elmesélte, hogy neki már az édesapja is falrakó volt, ő maga pedig 40 évig dolgozott a szakmában. Tóni bácsi akkor 70 éves volt, nagyon jó egészségnek örvendett és felajánlotta a segítségét. Régi falrakó brigádjának szintén hetven év körüli három tagjával megmutatták, hogyan kell vályoggal építkezni, én pedig minden mozdulatokat nagy figyelemmel kísértem. Minden mozdulatokból látszott, hogy kiválóan emlékeztek a vályogház technológiai rejtelmeire, a hagyományos népi építészet fogásaira. Belekóstolva a mesterségbe és tekintettel a nagy érdeklődésre, nyaranta sárfalakat építettünk. Szép lassan eltanultam a népi építészet csínját-bínját, aminek az öreg azért is örült, hogy valaki így továbbviszi a mesterséget. Sajnos Tóni bácsi két éve elhunyt.

– Ön lett a mesterség továbbvivője. Hogyan tapasztalja, mennyire népszerű ma a vályog az építkezésekben?

– Örömmel mondhatom, hogy a természetes és olcsó anyagokkal történő építkezés – tehát vályogtégla, döngölt fal, sárfal – napjainkban újra a reneszánszát éli. Költségeit és környezetbarát tulajdonságait tekintve is gazdaságos a kivitelezés. Szinte az otthoni és a környéken fellelhető anyagok is elegendőek hozzá, hiszen alapanyagai az agyag, a szalma és a víz. Ma már nincs olyan szeglete az országnak, ahol ne hagytam volna ott kezem nyomát: legalább hetven házat építettem segítőimmel, nagyon sok vályogház-felújítást is végeztem, s ma már külföldről is akad megrendelésem. Azt is büszkén mondhatom, hogy nekem is van olyan tanítványom, aki együtt dolgozik velem, és biztosan továbbviszi majd ezt az ősi mesterséget.

– Van tehát jövője a vályogfal-építésnek?

– Biztos vagyok abban, hogy egyre több család tér vissza a levitézlett technológiák helyett a sok ezer éves, jól bevált természetes anyagokhoz az építkezések során. Hiszek abban, hogy ha az ember a természethez minél közelebbi életmódot él, és ez az otthonának az alapanyagaiban is megmutatkozik, akkor egy egészségesebb, hosszabb és kiteljesedettebb életet tud élni.

forrás: sokszinuvidek.hu

Hirdetés

Olvass betegségekről, gyógymódokról, kutatásokról, hírekről, életmód, és tudomány kategóriában! DIABETIKA.HU >>>>>