A mögöttünk álló hét eseményei képekben…


image (1)

Hirdetés

Hirdetés betöltése...

A mögöttünk álló hét a magyarországi és földközi-tengeri menekültek kálváriájáról és tragédiájáról szólt. Az egész világot sokkolta a török partoknál talált menekült kisfiú holttestének fotója, de Magyarországon is pár órával a cél előtt, testvére karjában halt meg egy férfi, aki Pakisztánból jutott Bicskéig. Mindenkiben megszólalt valami, a magyar kormányt kivéve. Kijevben folytatódtak a zavargások, Ferenc pápa pedig meghökkentő kijelentést tett. És volt egy magyar-román meccs is. A hét eseményei képekben.

faz. migráns, menekült, bevándorló, Keleti pályaudvar, 2015.09.01. Budapest,

Még a múlt vasárnap több száz menekült érkezett a Keleti pályaudvarhoz, szerettek volna Németországba utazni, de ekkor még nem sejtették micsoda packázás vár rájuk. Hétfő este kétségbeesett harc folyt azért, hogy minél többen feljussanak arra a München felé induló vonatra, amely után a Keletiből nem is indult több szerelvény Németországba. Kedden 9 órától nem indítottak és nem fogadtak vonatot a Keletiben, a pályaudvart kordonnal zárták le, aztán indultak ugyan vonatok, de azokat a menekülteket nem engedték be, akik már több száz euróért megvették a jegyüket.

#1

Fotó: © Fazekas István

 

 

bzs. migráns, menekült, bevándorló, Keleti pályaudvar 2015.09.03.

A pályaudvar előtt rekedt menekültek napokig farkasszemet néztek az oda kivezényelt rendőrökkel. Komoly balhé azonban egyszer sem lett a dologból.

#2

Fotó: © Börcsök Zsófia

 

 

fm.15.09.03. - Bicske: megállították a menekülteket szállító Sopronba tartó vonatot - továbbra sem mennek menekülttáborba - bevándorló, bevándorlás, migráns, menekült

A hét eleji káosz csütörtökre tovább súlyosbodott. A Keleti pályaudvart ugyan megnyitották, de nem indult nyugatra vonat. Hagyták viszont, hogy a menekültek tömegei felkapaszkodjanak egy Sopronba induló szerelvényre, amelyet aztán Bicskén leállítottak. A menekültek nem akartak leszállni, a kétnapos patthelyzet alatt többen rosszul lettek.

#3

Fotó: © Fülöp Máté

 

 

faz. bevándorlók, menekültek, migránsok, M1, autópálya 2015.09.04 gyalog indultak a menekültek Németország felé, M1-es autópályán

Pénteken a Keleti pályaudvarnál napok óta várkozó tömeg egy része gyalog indult el Ausztria felé. Körübelül 1200 ember vonult az M1-es autópályán, Zsámbékon éjszakáztak, amikor buszokat küldött értük az állam.

#4

Fotó: © Fazekas István

 

 

tg. fuck - magyar-román meccs,  futballmeccs, válogatott 2015.09.04. Budapest, Magyarország-Románia labdarúgó Európa-bajnoki selejtező mérkőzés, Budapesten, a Groupama Arénában 2015. szeptember 4-én.

Szurkolók a péntek esti magyar-román Eb-selejtezőn a Groupama Arénában. A meccsen egyik csapat sem tudott gólt szerezni, így igazságos, 0-0-s döntetlennel ért véget a találkozó.

#5

Fotó: © Túry Gergely

 

 

tg.2015.09.05._keleti_éjfélkor_elindulnak_a_buszok_ausztriába_migránsok_menekület_kiürül a keleti

Pénteken a magyarországi menekültválság eszkalálódott: a röszkei menekülttáborból több százan törtek ki, az M1-es autópálya leállósávjában menekült családok százai vonultak, Bicskén lassan rendeződött a helyzet, a Budapesten maradtak pedig attól rettegtek, hogy a román-magyar meccs után fociultrák törnek rájuk. Ebben a helyzetben döntött úgy a magyar kormány, hogy nem akadályozza tovább a menekültek nyugatra jutását, sőt buszokat ajánl fel, hogy Hegyeshalomig szállítsák őket.

#6

Fotó: © Túry Gergely

 

 

tg. 2015.09.05. Hegyeshalom, Ausztria, határ, migráns, menekült, bevándorló, éjjel buszokkal vitték el a menekülteket a határhoz

Menekültek Hegyeshalomnál, ahová éjjel a Keleti pályaudvarról indultak. Reggel nyolc óra körül három kilométeres volt a dugó a határátkelőnél az M1-esen, tíz órára a sor a duplájára nőtt. Délután öt óra húsz perctől Hegyeshalomnál megindult az autóforgalom, de csak a személyautók számára, a kamionokat leterelik.

#7

Fotó: © Túry Gergely

 

 

fm.15.09.04. - Bicske: 2. nap - megállították a menekülteket szállító Sopronba tartó vonatot - továbbra sem mennek menekülttáborba - bevándorló, bevándorlás, migráns, menekült

Többszáz menekült ugrott le a vonatról pénteken a bicskei vasútállomáson, majd a síneken rohantak tovább, mögöttük 70-80 rendőrrel. Az egyenruhások végül visszafordultak, nem követték a menekülteket. A bő tizenegy kilométeres menetelés után a következő megállónál négy rendőr várakozott, a csoportot tovább engedték. Képünkön egy idős testvérpár látható az állomás kivezetőjénél. Egyikük összeesett, a csoportból akkor többen próbáltak segíteni, végül mindenki elment mellettük. Percekkel később az elesett férfi testvére karjaiban halt meg.

#8

Fotó: © Fülöp Máté

 

 

afp. Brüsszel, Belgium, 2015.09.03. Orbán Viktor Brüsszelben, menekültkérdés  Hungary's Prime Minister Viktor Orban gestures as he speaks during a press conference at the European Union (EU) Council building in Brussels, on September 3, 2015. Orban warned

Orbán Viktor Brüsszelben – “A magyarok és az európaiak tele vannak félelemmel, mert az európai vezetők, köztük a miniszterelnökök nem képesek a helyzet kontrollálására” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, miután a menekültválságról tárgyalt Martin Schulzzal, az Európai Parlament (EP) elnökével. A kormányfő azt mondta, ez nem egy európai probléma, hanem német, a migránsok közül senki sem akar Magyarországon maradni, mindenki tovább akar menni.

#9

Fotó: © AFP / Thierry Charlier

 

 

mti. hét képei - Quaestor - Károsultak demonstrációja , 2015.09.03. Quaestor-károsultak demonstrálnak az Országház előtti Kossuth Lajos téren 2015. szeptember 3-án.

Quaestor-károsultak demonstráltak az Országház előtti Kossuth Lajos téren csütörtökön. Egyrészt érzésük szerint lassan is megy a kártalanításuk, másrészt sokan keveslik azt az összeget, amellyel kártalanítanák őket. Többször tüntettek már. A Quaestor-kötvényekről márciusban derült ki, hogy jó részük fiktív kibocsátású volt. Vélhetően 100 milliárd forintnál is nagyobb összeggel rövidítette meg a Quaestor brókercége a befektetőket. Tarsoly Csaba, a Quaestor alapítója, tulajdonosa és a brókercég két vezető tisztviselője előzetes letartóztatásban van.

#10

Fotó: © MTI / Marjai János

 

 

afp. hét képei - Kijev, Ukrajna, 2015.09.31. sebesült rohamrendőrök, Police officers help wounded colleagues during clashes with activists of few radical Ukrainian parties in front of the parliament in Kiev on August 31, 2015. At least 20 were wounded in

Sebesült rendőrök a parlament előtt Kijevben – Radikális jobboldali tüntetők és rendőrök csaptak össze hétfőn a kijevi parlament előtt azt követően, hogy a törvényhozás elfogadta az ukrán alkotmány decentralizációs módosítását, amely nagyobb önrendelkezést biztosít a helyi közösségeknek. A tiltakozók szerint az alkotmánymódosítás elősegíti a kelet-ukrajnai szakadár területek elszakadását Ukrajnától. A hatóságok szerint a tüntetők valamilyen robbanószerkezetet dobtak a rendőrsorfalba, legalább tíz rendőr megsebesült.

#11

Fotó: © AFP / Yuriy Kirnichny

 

 

afp.15.09.02. - Bodrum, Törökország: halott menekült gyermek a török tengerparton egy helyi rendőr karjaiban - 7képei, évképei, menekült, bevándorló, bbevándorlás, migráns

Szinte az összes jelentős külföldi lap a címlapján hozta le csütörtökön a török partoknál tengerbe fulladt hároméves szír menekült kisfiú holttestéről készült fotót. A holttestet azután fedezték fel, hogy szerdán elsüllyedt egy migránsokat szállító hajó a görögországi Kos szigeténél. A balesetben a 23 utas közül 12-en meghaltak, köztük öt gyerek és egy nő. A hároméves Aylan Kurdi mellett testvére, az ötéves Galip és édesanyjuk, a 27 éves Rihanna is vízbe fulladt, miközben megpróbáltak Törökországból a görögországi Kosra jutni.

#12

Fotó: © AFP / Dogan News Agency

 

 

afp. törökország partjainál megfulladt kisfiú temetése 2015.09.04. Aylan Shenu, Kobane, Szíria

Abdullah Kurdi, a gyerekek apja szülővárosukban, az észak-szíriai Kobaniban temette el halott családtagjait. A három holttestet repülővel szállították a szíriai határ közelébe, a férfi a Törökország délkeleti részén fekvő Suruc városából indult útnak pénteken az onnan mindössze 10 kilométerre fekvő szíriai határvárosba. Az apát török politikusok és újságírók is elkísérték az útjára. Az apa lemondott a háború sújtotta Kobani elhagyásáról szőtt terveiről. “Csak a gyerekei kedvéért akart Európába menni” – mondta a gyászoló Abdullah Kurdi egyik nagybátyja. “Most, hogy ők halottak, itt akar maradni a közelükben, Kobaniban” – tette hozzá.

#13

Fotó: © AFP / ANHA

 

 

afp. hét képei - Damaszkusz, Szíria, 2015.09.31. Palesztin lányok jelmezben, Palestinian girls wearing costumes play in the besieged Yarmuk refugee camp in the Syrian capital Damascus on August 31, 2015. Several thousand civilians have been able to leave

Pillangójelmezbe öltözött palesztin lányok játszanak Damaszkuszban – A héten Az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet harcosai behatoltak a szíriai főváros, Damaszkusz déli Kadam nevű városrészébe, így mintegy öt kilométerre kerültek a főváros kormányerők uralta központjától. Szerdán a polgárháború kirobbanása óta a legsúlyosabb támadás érte a Bassár el-Aszad szíriai elnök egyik fellegvárának számító Latakiát: a Földközi-tenger partján fekvő városban pokolgépes robbantás következtében legalább 10-en vesztették életüket és nagyjából 25-en megsebesültek, többük állapota válságos.

#14

Fotó: © AFP / Rami Al-Sayed

 

 

afp. hét képei - Vatikánváros, 2015.09.02. Ferenc pápa, Pope Francis looks on during his weekly audience in Saint Peter's square at the Vatican on September 2, 2015.

Ferenc pápa lehetővé tette a decemberben kezdődő irgalmasság szentévére tekintettel a gyóntató papoknak az abortuszon áteső nők megbocsátását és feloldozását. A katolikus egyházfő Rino Fisichella érseknek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa elnökének írt levelében a jelenkor súlyos problémái között említette az élet tisztelete tekintetében megváltozott viszonyokat. Kitért arra, hogy az abortusz tragédiáját sokan felületesen kezelik, nincsenek tudatában annak a súlyos rossznak, amit egy ilyen cselekmény jelent. Sokan mások viszont vereségként élik át ezt a pillanatot, úgy tartva, hogy nincs más kiút számukra. Ferenc pápa elsősorban azokra a nőkre utalt, akik az abortusz eszközéhez nyúltak. “Tisztában vagyok azzal, milyen nyomás késztette őket erre a döntésre. Tudom, hogy ez egy egzisztenciális és erkölcsi megpróbáltatás” – írta a katolikus egyházfő levelében, amelyet a Vatikán kedden hozott nyilvánosságra a honlapján.

#15

Fotó: © AFP / Vincenzo Pinto

 

 

afp. hét képei - Párizs, Franciaország, traktoros demonstácia, Farmers steering tractors take part in a national demonstration on the Cours de Vincennes avenue near Place de la Nation in Paris, on September 3, 2015, to protest against the falling prices t

Francia tejtermelők és állattenyésztők együtt tiltakoztak Párizsban az ellen, hogy a termelői árak olyan mértékben zuhantak a nyár folyamán, ami már a vállalkozások létét fenyegeti. Az állattenyésztők számára a kormány július 22-én egy 600 millió eurós sürgősségi tervet jelentett be, ebből 100 millió euró adó- és járulékkedvezmény, 500 millió eurós összeg befizetésére pedig haladékot kaptak. A rövid távú segítség helyett a gazdák azonban azt kérik, hogy csökkentsék a munkára rakodó terheiket, amelyek szerintük európai konkurenseiket erősítik a piacon.

#16

Fotó: © AFP / Thomas Samson

 

 

mti.15.09.02. - Egészségügyi dolgozók molinót tartva lezárják a budapesti Erzsébet hidat 2015. szeptember 2-án a szférában dolgozók alacsony jövedelme miatti tiltakozásul. - 7képei

Egészségügyi dolgozók molinót tartva zárják le az Erzsébet hidat a szférában dolgozók alacsony jövedelme miatti tiltakozásul.

#17

Fotó: © MTI / Mihádák Zoltán

 

 

afp. hét képei - 2015.09.30. Cabreiro, Spanyolország, futótűz, Locals walk through heavy smoke during a wildfire in the village of Cabreiro, some 60 km from Ourense, northwestern Spain, on August 30, 2015.

Egy helybéli sétál a spanyol Cabrerio városában. A hatalmas füstöt futótűz okozta.

#18

Fotó: © AFP / Miguel Riopa

 

 

afp. hét képei - Johannesburg, Dél-Afrika, 2015.09.01. kilakoltatás, A woman salvages a mattress from a pile of furnitures left in a street of the popular down town district of Hillbrow on September 1, 2015 following the execution of an eviction order on

Nő cipeli matracát Johannesburgban kilakoltatást követően.

#19

Fotó: © AFP / Marco Longari

 

 

AP!!! szeptember 14-ig!!! hét képei - Barack Obama 2015.09.02. Fox-sziget, Barack Obama amerikai elnök a globális felmelegedés hatásainak megfigyelésére indított hajóútja közben az alaszkai Fox-szigetnél 2015. szeptember 1-jén.

Barack Obama amerikai elnök a globális felmelegedés hatásainak megfigyelésére indított hajóútja közben az alaszkai Fox-szigetnél 2015. szeptember kedden. Barack Obama amerikai elnök apokaliptikus következményekre figyelmeztetett, ha a világ vezetői nem foglalkoznak sürgősen a globális éghajlatváltozással: egész országokat önt el a tenger, városok fognak elnéptelenedni, és menekültek áradata indul meg, súlyos konfliktusokat okozva világszerte.

#20

Fotó: © MTI / AP / Andrew Harnik

 

 

afp. hét képei - eiffel-torony, Párizs, napfelkelte, forgatás, 2015.09.02. This picture taken on September 2, 2015 at sunrise shows a media team taking footage from an elevated work platform, under the Eiffel Tower in Paris, with the Montparnasse Tower in

Egy médiacsapat készít felvételeket az Eiffel-toronyról egy emelőgép segítségével.

#21

Fotó: © AFP / Ludovic Marin

 

 

afp. hét képei - Shanghaj, Kína, Rain Room kiállítás, művész, Random International 2015.09.02. A visitor, dressed in traditional Chinese clothing, poses for a picture in the Rain Room exhibition by the artists Random International, at the Yuz Museum in Sh

Tradicionális ruhába öltözött látogató a ”Rain Room” elnevezésű interaktív kiállításon a shanghai Yuz Múzeumban.

#22

Fotó: © AFP / Johannes Eisele

 

mti. hét képei - Fecskék a Hortobágyon 2015.08.30. Fecskék gyülekeznek villanyvezetékeken a Hortobágyon, a Kungyörgy-telep közelében 2015. augusztus 30-án.

Fecskék gyülekeznek villanyvezeté

 

 

Hirdetés

Olvass betegségekről, gyógymódokról, kutatásokról, hírekről, életmód, és tudomány kategóriában! DIABETIKA.HU >>>>>